Az én történetem is úgy kezdődött, mint egy átlagos, normális egyetemista lány története, aki szerelmes lesz. Az egyetemi tanórák mellett dolgoztam, önkénteskedtem, éltem az átlagos kollégista életemet. 2011. februárban történt, amikor megismerkedtem a leendő gyermekem apjával. 21 éves voltam. Akkor nem gondoltam elköteleződésre, elköltözésre, családalapításra, meg úgy egyáltalán… a felnőtt élet dolgaira nem gondoltam. Számomra, az akkoriban fontos, országos ifjúsági szervezet töltötte be a mindennapjaim, illetve a társelnöki pozícióban betöltött szerepem velejárói. Imádtam ezt az életet! Utaztunk, szerveztünk, hitélettel foglalkoztunk. Képviseltem a szervezetet belföldi, és nemzetközi konferenciákon, kapcsolatokat építettem, rengeteg ismerőst, barátot szereztem, képzéseken vettem részt. Ezek mellett az egyetemi éveim utolsó részénél jártam, a szakdolgozatom megírása előtt.

Kerek volt az életem, boldog és kiegyensúlyozott voltam – habár néha elfáradtam, de, mint egy igazi egyetemista, aki belevetette magát az életbe, élveztem annak az összes örömét, kihívását és velejáróját!

Az ügyfélszolgálatos munkahelyemen a honosítással (kettős állampolgárság) kapcsolatos kérdésekben nyújtottunk segítséget, így ezzel összefüggött, hogy egy diplomáciai intézménnyel „dolgoztunk együtt”. Eme diplomáciai intézmény egyik dolgozója (nevezzük a továbbiakban fickónak) egy egyedülálló, mindig élére vasalt öltönyben megjelenő, fényre sötétedő szemüveget hordó, akkoriban jó kiállású fickó volt, akinek nem utolsó sorban, megnyerő szövege is volt.

Kis, naiv egyetemista lányunknak – nekem – több sem kellett, és az előre megírt flörtölős szövegei, meg a kitervelt kelepcéje tárt karokkal várt, ahová mit sem sejtve sétáltam be.

Nagyon kis idő után meglepően mély érzelmek alakultak ki. A háttérben elkezdődött az átformálásom, miről mit sem sejtve, szálltam a nekem felfújt, rózsaszín felhő felett.

Az első szakasz pipa. Teljesen magával ragad.

Majd jön a következő szakasz, a teljes leépítés, teljesen átveszi felettem a hatalmat. Mindezt úgy teszi, hogy én vagyok a hibás mindenért!

Az első év után mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben, csak nem tudtam, hogy mi. Mindig volt valami indok arra, hogy miért viselkedik olyan furán. Pl. amikor Erdélyből együtt költöztünk át Magyarországra, egyikünknek sem volt munkája, így azt gondoltam, hogy ez a feszültség kiváltója. Majd nekem lett munkám, neki nem. Utána meg erre gondoltam, hogy ezért van állandó probléma, feszültség. Majd ismét költöztünk. Persze, hogy azt gondoltam, hogy ez miatt nincs ő rendben. Majd megszületett a közös lányunk… Amikor kiderült, hogy lányunk lesz, nem kisfiú, két hétig nem állt velem szóba. Egy lakásban éltünk, de átnézett rajtam, mint egy üvegen, és egy szót sem szólt. Kb. erre az időpontra datálódik, amikor VÉGRENDELETET is ÍRT. A hangulatingadozásai és dühkitörései egyre fokozódtak. Depressziós volt. Én egyre inkább tartottam tőle.

Amint megszületett a kislányunk, és hazavitt bennünket a kórházból, aznap le is lépett kb. másfél hétre. Szerencsémre, a szüleim mindig támogattak, ekkor is, és ugyanakkor érkeztek meg, amikor ez a fickó utazott el Szerbiába. Egy héttel később telefonált a fickó, és közölte, hogy félúton van haza fele, és mire hazaér, a szüleim tűnjenek el a lakásból.

Korábban is történt ilyen eset, amikor lelépett 2 napra Szerbiába, fodrászhoz, én megterveztem, hogy a szüleim eljöhessenek Erdélyből, hogy láthassák az unokájukat. Nagy volt az öröm, hogy találkozhatunk, együtt töltöttük a napot. Éjszaka beállított váratlanul a fickó. Közöltem vele, hogy itt vannak a szüleim, mire éktelen haragra gerjedt. Azt mondta, hogy azonnal tűnjenek el. Reggelre, mire felébred, ne legyenek ott, különben rendőrséget hív.

Ilyen hangulatban éltünk egymás mellett. – Hogy miért nem léptem korábban? – Kialakított egy teljes függőséget. Ezt csupán azok értik meg, akik hasonló mérgező párkapcsolatban éltek/élnek. Gyámhivatalban az ügyintéző is engem hibáztatott (hopp, áldozathibáztatás hivatali szinten): „Ön egy szép, intelligens nő, ne mondja nekem, hogy elhitte a másik fenyegetéseit?” – Én nem szoktam senkinek rosszat kívánni, de ekkor azt éreztem, hogy 10%-át élje át annak, amin én mentem keresztül. 10%!!!!

A társadalmunk nem tud arról, hogy a személyiségzavar mennyire káros, és milyen következményei vannak! Teljesen elfordul mindenki ettől a problémától. A bántalmazottak az elején nem tudják, hogy miben is élnek. Amikor ráismer a bántalmazott, hogy mi a probléma forrása, rendszerint a függőség teljesen kialakult, a nárcisz leépíti az áldozata minden kapcsolatát, aláássa az önbizalmát, megváltoztatja az ÉN-képét, így az áldozat teljesen elveszti a valóságérzékét.

Nézzük, hogyan történik mindez:

Mindig ő fogja meghatározni a kapcsolat kereteit.

(Ő és csak ő egyedül, nem ti ketten: ki előtt vállal fel, mennyi időt töltötök együtt és hogyan, mikor, hogyan szexeltek, kik a barátaitok, hova mentek, mit csináltok… ő, ő, ő.)

Állandó kettős mérce szerint kell élned.

(Neki mindent szabad, neked ugyanezt nem: ő elmondhatja másoknak a te bizalmas dolgaidat, téged kicsinál ugyanezért, ő tarthat fenn párhuzamos kapcsolatokat az első perctől az utolsóig, te nem tiszteled őt eléggé, ha másra nézel, neki járnak a magányos, nyugodt esték, te állj mindig a rendelkezésére, amikor kellesz, különben kiveri a hisztit és megbüntet stb., stb.)

Nem hallgat meg rendesen soha.

(Nárcival nincs lelkizés. Elmondja a saját szempontját, téged ignorál)

 Sosem fog megoldani egy konfliktust sem.

(A végletekig elviszi a konfliktusokat, de soha nem oldja fel őket.

Nem igazán veszi számba az érzéseidet: legfeljebb ha érdekében áll.

(Veszekedtél már nárcival, amikor az rá akart venni valamire, amit te nem akartál megtenni? Ez az a pont, amikor a higgadt és kifinomult grandiózus nárci is reszketve üvölt és hisztizik, majd rád csapja a telefont/ajtót. A te szempontjaid, érzéseid? Ugyan már. Végül, ha minden kötél szakad, a cél elérése érdekében – de csak azért – úgy tesz, mintha törődne az érzéseiddel, de a következő pillanatban már látod, hogy francokat: csak meg akar győzni, hogy az legyen, amit ő akar.)

 Soha. nem. fog. bocsánatot. kérni.

(Teljesen mindegy, hogy mik a tények: neki van egy alternatív igazsága, ami AZ IGAZSÁG. Hiába egyértelmű, hogy hibát követett el, ezt a büdös életben – ha leszakad a ház – se fogja beismerni. Egy kivétel van: ha egy formális, tévedést beismerő gesztussal sokat nyerhet, anélkül viszont sokat veszíthet. Ebben az esetben előkerülnek a teátrális eszközök, érdekből képes felvenni a pléhpofát.)

 A legeslegfontosabb számára az, hogy hogyan tekintenek rá mások, milyennek tűnik kívülről.

(A tökéletes imázs kulcsfontosságú. Ha nyilvánosan beszél, kommentel veled, neked, egyértelműen nem rólad, neked szól a kommunikáció: a tökéletes kép kialakításán dolgozik ekkor is.)

Minden szülinapot és karácsonyt tönkretesz, szétzúz (finoman, a háttérből).

(Mert mindennek róla és az ő szükségleteiről kell szólnia. Ha megúsztad, a buli után dörömböl majd, hogy miért nem ez meg az volt, és számonkér olyasmi miatt, amiről ő tehet.)

 Nem sok kölcsönösséggel, együttműködéssel és kooperációval fogsz találkozni ebben a kapcsolatban.

(Te alkalmazkodsz, amikor ő füttyent. Nem alkalmazkodtál? Nem elég fontos neked, nem szereted eléggé. Folyománya? Büntetés: hiszti, szeretet- és figyelemmegvonás, eltűnés, ignorálás – miattad van ez is.)

Nem sok elvárásod marad egy idő után: boldog leszel, csak mert nem hallgat összeszorított fogakkal, nem üvöltözik veled vagy épp nem csal meg.

(Egy idő után ez olyan ritkaságszámba megy, hogy egy hosszabb periódusnak örülsz, mint majom a farkának.)

Te sosem győzhetsz.

(Mindig neki van igaza, ő mindig tudja, neki mindig van speciális szükséglete…)

A végén gyakorlatilag nulla lesz az értéked az ő szemében. Mi több, a vadidegenek értékesebbek lesznek számára, mint te, a párja.

Gyakran fog téged bűnbakká megtenni.

(Miattad van ez is. Miért nem vigyáztál jobban? Nem igaz, hogy még erre sem vagy képes.)

Rajtad fogja kitölteni a dühét, szégyenérzetét.

(Mindenki más előtt bűbájos, persze, hogy kell egy felület, ahol kijött belőle a szar: erre te tökéletesen alkalmas vagy, hiszen úgysem számítasz.)

Állandóan tojáshéjon jársz-kelsz majd.

(Nem tudhatod, min akad ki, mitől változik meg az épp kedves, érdeklődő attitűdje, és hát nem akarod kihúzni a gyufát.)

Egy idő után úgy hullanak le rólad személyiséged alapvonásai, mint ősszel a levelek a fáról: megszokod, hogy kizárólag az ő érzéseire, szükségleteire és reakcióira fókuszálj, és már nem is törődsz a sajátjaiddal.

 Eljutsz a pontig, amikor kétségbe vonod a valóságot, azt, amit átélsz, ami történik.

(Kognitív disszonancia. Manipuláció. A múlt megmásítása. Nem úgy volt, ahogy hiszed, úgy volt, ahogy ő mondja. Magától értetődő módon tagadja, amit akar, előtted is, az egyértelműt: nem, akkor még nem is voltatok együtt. Nem, rosszul emlékszel, nem x barátnője/pasija volt előtted, hanem x-4: a többieket utólag, magában átminősítette. Nem, XY soha nem is volt barátja. Nem, az nem úgy volt. Egy idő után már nem tudod, mi volt, és mi nem.)

A kapcsolatotok ciklusa a következőképp alakul: várakozol – reménykedsz – fájdalmat élsz át – dühös vagy – megbocsátasz – elfelejted – aztán kezdődik az egész elölről.

Téged fog hibáztatni mindenért, ami történik.

(Hiába ő határozza meg a kapcsolat kereteit és általános szerződési feltételeit, attól még ami tönkremegy, az miattad ment tönkre.)

És igen, te magadat is fogod hibáztatni mindenért.

(Te nem voltál elég, vagy te voltál túl sok.)

 Minden gyengeségedet felhasználja ellened.

(“Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen” – ilyen ez az első pillanattól, hogy kezet fogtál a nárcival. ő ezt persze nem mondja, de hamarosan megtapasztalod: minden őszinte, tiszta megosztásod, álarc nélküli valóságod csak arra jó, hogy ellened fordítsa, ha az áll érdekében az igazsága, célja érdekében. Neki semmi se szent.)

Számíthatsz a drámai lelépésekre, amelyek után a nárci úgy tűnik fel újra, mintha mi se történt volna. 

 Nem veszi ki a részét az otthoni teendőkből.

 Ha felelősségre vonod bármi miatt, dührohamot kap.

(És akkor aztán… jaj neked.)

Jön majd egy pont, amikor szeretnél már kilépni az egészből, de nem tudsz.

(Olyan ez, mint valami drog: annyira intenzív, annyira erős, és olyan mély belső dolgokra épít. Az erődet, önbizalmadat nőiességedet/férfiasságodat úgy éled meg igazán, ha van ő, mint másik fél, aki gesztusokat tesz feléd, jelen van – amikor jelen van.)

Projekció: ő kivetíti rád saját negatív szándékait, te pedig a saját jószándékodat vetíted rá.

(És milyen sokáig nem veszed ezt észre… aztán hogy hazudsz majd magadnak!)

Ha végre úgy döntesz, hogy véget vetsz a kapcsolatnak az őrület miatt, ami a mindennapjaid része, még ő fog elmebetegnek (hálátlannak, önzőnek) hívni… és persze mások is, hiszen ők csak a kedves, korrekt, szép arcát ismerik. És te is őrültnek fogod érezni magad, mintha épp ugyanolyan volnál, mint ő, holott a tudatos abúzus és a frusztráció kifejeződése közötti különbséget zongorázni lehetne.

(Egy igazi nárciról a tágabb környezete nem tudja, miféle ember, csodálja. A közelebbi környezete tudja, ők meg fognak érteni. A leginkább viszont azok értenek meg, akik ezt az egészet átélték. Nem. vagy. őrült.)

Tényleg senki sem látja, mi történik, erre légy felkészülve!

(Az történt, ami történt. Akkor is, ha senki se látta, senki se tud róla.)

Óriási árat fizetsz, ha valaha is – kapcsolaton belül vagy kívül – nemet mersz mondani neki.

https://barokeszter.hu/2016/07/25/komoly-kapcsolat-narcisztikus-szemelyisegzavarral-elo-tarssal-mire-szamits-a-szakember-szerint/