Ha van igazság, hol van?

Hittem az igazságszolgáltatásban...

Hittem az igazságszolgáltatásban...

Kiskorú veszélyeztetése

Második próbálkozás

2019. március 12. - kertesz.agnes

A bosszúhadjárat folytatódik...

Akárcsak egy török sorozat megkeseredett, és mindenen átgázoló, bosszút esküdt szereplője, úgy képzeljétek el az én történetem fickó szereplőjét.

Azon túl, hogy minden lehetséges, és lehetetlen indok miatt feljelentést tett ellenem és a családom ellen, szépen veszi sorra az ügyünkben részt vevő összes szereplőt.

Feljelentett 2 gyámhivatalt, és az ügyintézőket (amiről tudok… de az iratok újra átvizsgálásánál még kiderülhet több is)

- a gyereket korábban ellátó gyerekorvos ellen is etikai, fegyelmi eljárást indított.

- a kirendelt pszichológus ellen is eljárást indított, és kizárási kérelmet nyújtott be

- a kirendelt pszichiáter ellen is kizárást indítványozott elfogultság miatt, hogy egy nő nem tud megítélni elfogulatlanul egy apát.

 

- a nagymamát feljelentette hamis tanúzásért

- egyik rokonomat közúti szabálysértés miatt

- egy másik rokonomat kiskorú veszélyeztetése miatt

- engem több rendőrségen is feljelentett kiskorú veszélyeztetése miatt

Egyik kerületi rendőrségen, 2016.01.25-én a fickó feljelentett engem, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése miatt, és eljárás indult. A törvény kimondja, hogy kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a személy követi el, aki kötelességszegés folytán a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Ezek alapján a törvény megfogalmazza, hogy akkor minősül kiskorú veszélyeztetésének egy cselekmény, ha azzal a következménnyel jár, hogy a kiskorúnak a testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését is kell veszélyeztesse.

A bizonyítékok beszerzése után, a tanúk meghallgatása, és a kirendelt pszichológusi szakvélemény alapján, (mely szakértői kivizsgálás 2016.02.22-én történt, kimondják, hogy a gyermek vizsgálatakor tapasztalt gátlása, szorongása, az idegen környezetben való feloldódási képességének életkori normától elmaradó szintje az apai hatásra vezethető vissza) 2016.08.03-án megszüntetik a nyomozást, mivel a cselekmény nem bűncselekmény.

 

Telt, múlt az idő… Közben a fickó tette, amit tudott - figyeltetett a munkahelyemen, zaklató leveleket írt, kirúgásomat kérte többször… Próbálta teljesen ellehetetleníteni az életem. A munkahelyemen is megjelent, ahonnan a biztonsági szolgálat kísérte ki. Az albérletünk környékén is többször feltűnt.

Bevallom, hogy féltem. Már az üldözési mánia tüneteit vettem észre magamon. Féltem a mozgólépcsőn, hogy ott találkozunk, és lelök. Ha metróval kellett közlekednem, az aluljáróban, amíg a metró be nem ért a megállóba, addig szorosan a fal mellett, a falba kapaszkodva mertem csak állni. Az első fél év kegyetlen volt. Folyamatos hasmenésem és gyomorgörcsöm volt. Mindezek mellett az ügyfélszolgálati munkakörömben igyekeztem a lehető legjobban ellátni a munkám. Erre büszke is vagyok, hogy a magánéleti problémáim nem voltak ráhatással a munkavégzésemre. Még egy ügyfélszolgálati képzést is elvégeztem ebben az időszakban, ahol a legjobbak közt, dicsérő oklevéllel végeztem. Konfliktuskezelés és türelem – jeles!

 

2017.02.14-én újabb feljelentést kezdeményezett ellenem egy kerülettel odébbi rendőrségen, a fentebb említett Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése miatt.

Beidéztek gyanúsítottként 2017.05.04-re. Igazából nyugodt voltam, mert mi újat tudnának felhozni ellenem?! – gondoltam. Majd a helyszínen egy velem egykorú kinézetű hölgy volt a nyomozó, aki átadott nekem egy pszichológusi szakvéleményt. Elolvastam. Nem hittem el, amit olvasok. Elolvastam még egyszer. Még mindig hüledezve, és levegő után kapkodva olvastam a gyerekem szavait, akit addigra fél éve nem láttam (köszönhetően apuka elzárkózásának, és a gyermekelhelyezési perben a bírói időhúzásos nemtörődömségnek). „Egy új anyukát akarok. Egy jó. A régi anyuka, akit Kertész Ágnesnek hívnak, ő nagyon rossz anyuka. Mert ő nem szereti apát. (…) Az én anyukám? Az hazudós, meg ilyenek. Anya rosszul nevel, apa jól. Rosszat akart nekem. Apukám jó szülő, anya rossz szülő. (…) Nem szeretem anyukámat. Nem szeretem a nagymamámat.”

Kiskorú gyermek esetében a gyermek beszámolója az édesapa érzelmi igényeit tükrözte, szóhasználata felnőttes volt, ami felveti az édesapai befolyásolás lehetőségét.”

Ki lehet találni, hogy megvizsgálták-e az apát…? Vagy engem meghallgatott-e a pszichológus…?

Persze, hogy nem!  

Előző írásomban párhuzamba állítottam az eddig keletkezett pszichológusi szakvéleményeket a gyerekről. Ha valaki lát összeférhetetlenséget, az nem a véletlen műve!!!

https://nyiltlapokkal.blog.hu/2019/02/27/masodszor_is_elszakitjak_az_anyatol_a_gyermeket 

https://nyiltlapokkal.blog.hu/2019/02/27/_folyt_amikor_egy_anya_masodszor_is_elvesziti_a_gyermeket

Szóval vették a büntetőeljárás anyagait, összemosták a legutolsó, szakértőinek kevésbé nevezhető leírással, és megállapították, hogy én veszélyeztettem a gyerekem, és ezért 2 év szabadságvesztést és 2 év közügyektől való eltiltást indítványoznak. Persze, hogy a panaszomat nem vették figyelembe, illetve az általam indítványozott 14 bekérendő iratanyagból csupán a büntetőeljárás anyagait vették figyelembe, és arra alapoznak.

Nem vették figyelembe az eddig keletkezett pszichológusi szakvéleményeket, a családgondozók feljegyzéseit, a családjóléti központ feljegyzései, óvodák, kapcsolattartások, gyerekelhelyezési per anyagait, nem rendeltek ki új szakértőt, nem vizsgálták a korábbi szakértő felvetését, hogy mi van ha az apa szándékosan befolyásolta a gyereket.

Azt sem vizsgálták, és senkinek nem fura, hogy az esetet követően két évvel később a gyerek hirtelen elkezd emlékezni olyan dolgokra, amik az apa feljelentésében és sztorijában szerepel. Két évig "nem jutott eszébe" a gyereknek, hogy anya meg szokta verni apát, csak amikor az apához kerül szegény gyerek és fél évig elzárják tőlünk. Az emberi agy - és főleg a szándék - nagyon érdekes! 

Kérdés: Ha eddig nem emlékezett a gyerek, és több szakértői megállapítás is van erre vonatkozóan, és hogy kiegyensúlyozott, vidám gyerek, akkor két évvel az eseményt követően hogyan kezd emlékezni? Konkrétan 2,5 éves volt a gyerek a dulakodás időpontjában és 4,5 éves a szakértőinek kevésbé nevezhető vizsgálatkor.  Érdekes!!!

Két nap múlva, március 14-én előkészítő tárgyalásunk lesz. Kíváncsian várom… Na meg arra is kíváncsi vagyok, hogy a fickó jelen lesz-e? Az eddig tartott tárgyalásokból csak másfél tárgyaláson vett részt. Az első alkalommal végig maradt, ahol elmondta, hogy a kábítószerre vonatkozó kérdésre nem válaszol, majd egy későbbi tárgyalásról a fellépése után sürgősen távoznia kellett. Érdekes módon, a másodfokú tárgyalásra sem a sértettünk, sem az ügyvédje nem jelent meg.

Ez két kérdést hagy nyitva…. 1. Ennyire nem érdekli őket a tárgyalás lefolyása? 2. Ennyire biztosak a saját dolgukban?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nyiltlapokkal.blog.hu/api/trackback/id/tr7814684016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása