Most újra aktuálissá vált a csontomig fájó vers:

„Ne sírj, Anya... A fényképem ott van veled,
nézz rá, tudom, hogy meghasad a szíved.
Őrzöd azt ami belőlem ott maradt,
ne sírj, Anya,megragasztjuk, ami szétszakadt.”

(Menydörgős Andrea)

Április 12-én volt az utolsó találkozás… ha április 25-éig nem történik valami, akkor ki tudja mennyi ideig nem fogunk találkozni a gyerekemmel.

 A felkészülés az utolsó két órára, amíg együtt lehettünk… nem volt könnyű. Sokáig gondolkodtam azon, hogy hogy lehet elmagyarázni egy kisgyereknek a lehetetlent? Hogy anya lehet, hogy hosszú ideig nem tud jönni, de nagyon szeret….és nem hagy el soha! Hogy tudjak erős lenni, amikor nem vagyok az?! Hogy tudjam magára hagyni őt, úgy, hogy tudom, hogy nincs biztonságban, hogy szüksége van rám?! Hogy tudjam rábízni a gyermekvédelemre őt úgy, hogy sajnos eddig sem tettek semmit?

Ezt a bejegyzést csak a negyedik nekifutásra tudtam csak megírni, hisz minden egyes alkalommal nehéz zokogás tört rám. Bevallom, félek! Féltem a gyerekem az apjától, a hivatalos szervektől. Félek attól, hogy mi fog történni…  

A „jaj, anyukaaa, miiiinden rendben vaaan!” mondatoktól már hányingerem van! Tudom, hogy ez nem igaz. Le van írva, hogy súlyosan traumatizált a gyerekem, és nem tartják alkalmasnak az apát a gyerek nevelésére, agresszív és durva dühkitörései vannak a gyereknek, mint az apjának. Érdekes, hogy ezek a tünetek azóta vannak, amióta az apa neveli őt…

Szóval semmi sincs rendben! Az eddigi kéthetente 2 óra időtartamban próbáltam annyi szeretetet adni a gyereknek, amennyire szüksége van…. nyilván nem lehet semmit pótolni… Az elvesztett éveket, emlékeket, ünnepeket, kimaradt esti meséket, mindennapi problémákat és örömöket nem fogja senki és semmi pótolni nekünk! Ám mégis mindig megpróbáltam a lehetetlent…

Az utolsó találkozási alkalom súlya rám nehezedett. Éreztem a torokszorító gombócot, láttam a szívfacsaró gyermeki pillantásokat… Mégis nevettünk, játszottunk, nyuszi ajándékokat kerestünk, amit a Nyuszi elrejtett a kapcsolattartó helyiségben. Legalább nyolc mesét elolvastunk. Készültem egy kis történettel is, és amikor felolvastam neki, a reakcióján majdnem elsírtam magam! De tartani kell, gyerek előtt nem sírhatok!

Egyszer egy szép ragyogó napon, a 6 éves Panni titokzatos arccal odajött hozzám.
- Tudod, mim van nekem? Ha megmutatom, el fogsz ájulni...
- Hát mutasd meg.
Egy kis csomagocskát szorít a szívére. Még kéreti magát.
- Nem mutatom meg mindenkinek.
- De én már nagyon kíváncsi vagyok.
Végigmér, latolgat. Végül dönt.
- Nézd...
Előveszi a csomagot, ami nem más, mint egy vászonzacskóba rejtett, kicsi doboz.
- Mi van a dobozban? - kérdem suttogva.
Kinyitja.
- Hisz ez üres.
Panni rám néz.
- Csak nem látod. Tele van. Ebben vannak a szomorúságaim. Ez az én szomorúságdobozom.
- Kitől kaptad?
- A mamától kaptam. A mama is kapta valakitől. Azt mondta, ha szomorú vagyok, vagy valami bánatom van, bújjak el, és vegyem elő a zsákot. Emeljem ki belőle a dobozt, nyissam ki a tetejét. És suttogjam bele, hogy mitől vagyok szomorú. Utána vissza kell csukni és vissza kell dugni a zsákba, és berakni a párnám alá.
- Mondtál már bele szomorúságot?
- Már négyet.
- És?...
- Képzeld, a mamának igaza van. Elmentek belőlem, belementek a dobozba. A doboz meg elvarázsolja mindent.
Panni eldugja a csomagocskát.
Rám néz.
- Ne mondd el senkinek!
Megígérem, hogy nem mondom el senkinek, ő bólint, és elviharzik a titkával.

Rám nézett a gyerekem, felcsillanó szemmel azt kérdezte: „Tényleg van ilyen, anya? Működik?” És tudtam, hogy ezzel mindent elmondott. Elővettem egy általam varrt kis figurát és elmondtam neki, hogy ez egy „Gondevő Szörnyecske”. Belesuttogja, vagy lerajzolja és beleteszi azt, amitől szomorú, ami bántja őt, vagy amitől fél, és a szörnyecske megeszi, eltünteti azokat.

Fogta, forgatta, nézegette, magához ölelte. „De jó, hogy működik, anya!” - mondta

„Jó lenne otthon, meg az oviba is. Megbeszélem apával, hogy engedje meg.”

Drága kis kincsem nem vihetett haza semmit abból, amit én vittem neki. A kapcsolattartás első néhány alkalmával, elvitte, de mindig „elvesztették” vagy a villamoson, vagy a parkban az általam neki vásárolt dolgokat. Majd olyan szakasz következett, amikor mindent visszahoztak. Téli csizmát, felsőket, ruhák, szandi, nadrág, játékok… „Nem megfelelő minőség és nem jó méret” címszóval a fickó mindig visszahozta. Korábban varrtam a gyerek plüss cicájának kis takarót, párnát. A fickó csak a párnát hozta vissza… - lehet, hogy a takarót nem találta megJ -

Most az utóbbi 3-4 hónapban SEMMIT nem vihet haza a gyerek, semmit nem ehet a kapcsolattartáson, semmit nem mondhat (hol volt, mikor, mit csinál otthon, stb…)

Folytattam a kapcsolattartáson a mesét a hat éves Panniról

- „Tudod, hogy amikor pici voltam, és az anyukám pocakjában laktam, össze voltunk kötve az anyukámmal. A köldökzsinórral. És ez most is így van!

- De hát már nem is laksz az anyukád pocakjában!

- Most máshol lakok! A szívében!

- Az én anyukámmal egy láthatatlan fonal köt össze, akkor is, amikor távol vagyunk egymástól. A fonal egyik vége az én szívemben, a másik vége az anyu szívében van. Ezt hívják szeretetnek! Amikor szomorú vagyok, előveszem a kis dobozomat, belesúgom a szomorúságomat és már el is múlik.

Ismét megöleltem ezt a kis fürtös hajú kislányt, nyomott egy puszit az arcomra, majd elszaladt játszani.”

"Ne sírj, Anya...Most még nem mehetek,
elvették tőlünk a legszebb éveket,
látni akartam, ahogy megöregszel,
ne sírj, Anya, egyszer majd velem leszel. (...)

Most te mondd nekem kérlek,hogy ne sírjak,
ne ordítsak, ne toporzékoljak.
Szeretnélek hosszan ölelni,
és egyszer évek múltán hozzád hazatérni."

Még mindig nem térek magamhoz… Nem tudom felfogni és értelmezni, hogy hogy lehet FELTÉTELEZÉSEK ALAPJÁN határozatokat, döntéseket hozni??!!??

Jelen esetben a gyerekem nagyszülőkkel való kapcsolattartásának vitájában próbálom elmagyarázni a gyámhivatali ügyintézőknek (több, mint egy éve), hogy az a feltételezésük, amely alapján azért szükséges a nagyszülőknek felügyelt kapcsolattartás, mert ha nem így lenne, akkor elhoznák a gyerekem hozzám, és így a gyerekem velem többet találkozhatna, mint a kéthetente 2 óra időtartam, az TÉVES, és FELTÉTELEZŐ!!!

Szerintük, ez igenis indok! Szerintem, amíg be nem bizonyosodik, ez csak egy rosszindulatú feltételezés. Kinek van igaza?

Az ügyintéző megállapítja, hogy egyik nagyszülő sem tanúsított olyan felróható magatartást, amely alapul szolgálna a nagyszülői kapcsolattartás rendezése iránti kérelmének elutasítására. Akkor ismét felteszem a kérdést, hogy miről beszélünk?

Annak a nagyszülőnek rendeltek el felügyelt kapcsolattartást, aki közel 2 évig nevelte, szerette, gondozta, ápolta a gyerekem. Megállapította a pszichológus szakértő, hogy a nagyszülői gondoskodás eredménye, hogy a gyerek kiegyensúlyozott, vidám, kedves. Az akkori ovi véleménye, hogy „a kislány vidám, nyitott, segítőkész, szófogadó. Egész személyiségét kedvesség jellemzi. Viselkedésén érződik, hogy nagyon sokat foglalkozik vele a nagymamája.”Sorolhatnánk ezeket a pozitív leírásokat…

Ezzel ellentétben az már nem számít, hogy amióta az apához került a gyerekem, megállapították (családgondozó, óvodavezető, pszichológus külön-külön), hogy a gyermek súlyosan traumatizált, gyermekPSZICHIÁTER bevonása szükséges, agresszív, és fenyegetőző a gyerek. Az oviban mind a gyerekkel, mind az apával problémák vannak… Ovi vezetőjének leírt véleménye, hogy az apát nem tartja megfelelőnek a gyermek nevelésére!

Tehát ezt a nagyszülőt, ezt a gondoskodást, szeretetet akarják elzárni a gyerektől, havi 2 óra felügyelt kapcsolattartás szabályozásával!!! Nem engedik a havi egy teljes hétvégét, mert a fickó azt mondta, hogy biztos el fogja vinni a nagyszülő az anyához a gyereket, így az ügyintéző is ezt mondja! EZ MENNYIRE JOGSZERŰ? Milyen jogszabályi helyeken alapszik?

Nekem csak az elfogultság, a rosszhiszemű hozzáállás, a törvénysértő, és rágalmazó feltételezés jut eszembe, illetve egy sor olyan törvényi hivatkozás, ami megállapítja, hogy joga van az ügyfélnek az egyenlő bánásmódhoz, a jogszerű ügyintézéshez, az ügyek elfogultság nélküli lebonyolításához. Az ügyintézőnek kötelessége jóhiszeműen eljárni az ügyben… STB…

A Kúria a 1735/2007.számú határozatában rögzíti, miszerint a gyermeknek a nagyszülőkkel való kapcsolattartása önálló jog, így ez a jog a szülőkkel való rossz viszony miatt nem korlátozható.

Azt a bizonyító tényt is mellőzi a gyámhivatal, miszerint az anya ellen jogerős ítélet született, amely tíz év szabadságvesztést jelent. Erre vonatkoztatva maximálisan kiüresedik az ügyintéző és az apa azon rosszindulatú állítása, miszerint a nagyszülő meg fogja szegni a kapcsolattartási szabályokat és elviszi az anyához a gyermeket. Az apa részéről ez a rosszindulat ismert. Az ügyintéző motivációját nem értem?!  Ekkor megy el az ép ész messszeeee….. minél messzebb…..

Miért ezt a címet adtam a blogomnak, hogy „Hittem az igazságszolgáltatásban” – így múlt időben? Azért mert múlt időben hittem… Egészen addig, amíg teljesen el nem nyomott ez a rendszer.

Kezdődött a nyomozással a történetem. Már a legelején gyanúsítottként hallgattak ki, mert a fickónak súlyosabb sérülései voltak. Hmm… érdekes megítélés már a kezdetek kezdetén!

Tanúvallomások és panasztételek után a Főügyészség elfogadta a panaszom, és MEGSZÜNTETTÉK a gyanúsítotti jogállásom. Teltek a hónapok, folyt a nyomozás. A fickó napi szinten bombázta leveleivel és feljelentéseivel a rendőrséget. Mindent próbált kitalálni rám, hogy feljelentsen… 2-3 évvel korábbi abszurd esetek miatt is feljelentett, hogy ezzel próbálja súlyosbítani az én helyzetem. Kitalálta, hogy a két évvel korábbi betegségét, amikor kórházba került, én okoztam neki (holott az akkori zárójelentések az ő hibáját emelték ki). Igyekezett a fickó mindent elkövetni, és folyamatos levelezések által javasolta, hogy engem ÉLETFOGYTIGLANI büntetésre ítéljenek! Ezek a levelei is természetesen megvannak az iratanyagban… De látjátok, ez sem volt jelentős…

Egy orvosszakértői vélemény született, ami megállapítja, hogy kizárt, hogy az összes súlyos sérülését a fickó önmagának okozza, és az ő vallomása a hitelesebb. ÁCSIIII….. Ezt nem is állítottam soha! Az ELSŐT MAGÁNAK OKOZTA, és a dulakodás során, igen, bevallom, én is okoztam neki sérüléseket! ÖNVÉDELEMBŐL! Az, hogy bedrogozva, ő mozzanatról mozzanatra mindent pontosan leír, és mindenre elmékszik, senkinek sem volt kicsit sem fura! Az sem volt fura, hogy egy ELŐRE BEGÉPELT SZÖVEGET EMELTEK BE AZ Ő VALLOMÁSA HELYETT, AMIT AZ ÜGYVÉD/JOGÁSZ (fenetudjaki) ISMERŐSE ÍRT LE!!! Ez sem volt kicsit sem szabályellenes senkinek!!!

Az elsőfokú bírósági eljárás során, tárgyalásról tárgyalásra úgy éreztem, hogy nekem kedvező irányba alakulnak a dolgok. Kezdve attól, hogy a fickó az első tanúvallomásában kezdte megmutatni, hogy kicsoda ő valójában… A bírói kérdésre, hogy fogyaszt-e drogot, a fickó hosszas hallgatás után, ránézett az ügyvédjére, majd azt válaszolta, hogy ERRE A KÉRDÉSRE Ő NEM VÁLASZOL.

Ebben a pillanatban, szinte nem is hittem el, hogy kvázi egy BEISMERŐ VALLOMÁST hallottunk a fickótól, a kezem, már lendült volna, és magamban azt éreztem, hogy YYYEEESSSSS!!!!!

Majd jöttek a tanúvallomások, a szakértői vallomások. A szakértő megállapította, hogy volt olyan sérülése, amit magának is okozhatott – ÖNKEZŰSÉG! A rendőrségi helyszínelő tanúk vallomása is inkább az én oldalamra hajtotta a „malmot”. A gondnok és szomszéd tanúvallomásaiban megjelent, hogy NŐI SEGÉLYKÉRŐ HANGOT hallottak, hogy SEGÍTSÉG! HÍVJANAK MENTŐT! A gondnok vallomásában felfedezhetjük, hogy az ajtó előtti, többszöri felszólítás után, hogy „Nyissák ki az ajtót” egy FÉRFI HANGOT HALLOTTAK, AMI AZT MONDTA, HOGY „NE MENJ ODA”. Vagyis az ajtóhoz kinyitni. Hallottak női és férfi hangot is, így nem tudták összekeverni, még véletlenül sem. A szakértő azt mondja, hogy olyan sérülése volt a fickónak, hogy NEM VOLT KÉPES EGYÁLTALÁN HANGOT KIADNI! Akkor mit hallhattak az ajtó előtt a szomszédok? A fickó később azt is vallotta, hogy ő mondta nekem, hogy „Ági, te börtönbe mész ezért!” Hogy is van ez a szakértés akkor???

A fickót találják az ajtó közvetlen közelében, ülő helyzetben, engem kb 2 méterrel hátrébb, fekve. A FICKÓ KEZÉBEN KÉS VOLT a behatolás pillanatában. Többszöri felszólítás után sem engedte el azt, majd a gondnok kirúgta a kezéből, mert már látta, hogy a rendőr a fegyveréhez nyúlt!

Ilyen „APRÓSÁGOK” felett is szemethúnytak. Majd az utolsó tárgyaláson mintha minden eddigi hozzáállást elvágtak volna, elmondták a SZERINTEM ÍGY TÖRTÉNHETETT verziót, és kimondták a 10 év szabadságvesztést! Leírhatatlan, hogy mit éreztem akkor. Olyan durva folyamatok indultak el bennem, hogy vérezni kezdtem, pedig 2,5 hét lett volna még a normális periódusig. Sírtam, nem hallottam, és nem láttam semmit…

Ügyészség azonnali letartóztatást javasolt, fellebbeztem, hisz semmilyen korábbi kényszerintézkedést nem kellett foganatosítani, mindig mindenhol időben megjelentem, együttműködtem, így ez egy újabb ésszerűtlen javaslat volt! Értem én, hogy a törvény, de hát az ember…

Majd kimondták, hogy a másodfokú ítéletig (mivel fellebbeztünk és az elsőfokú ítélet nem jogerős) háziőrizetet rendelnek el, azonnali hatállyal.

A másodfokú tárgyalásig 8 hónap telt el. A kijelölt tárgyalási napon még meg sem kapták a fellebbezési indoklásunkat, minden javaslatunkat elutasítottak, semmilyen tényt nem akartak figyelembe venni (pl. hogy a szakértői véleményben összeférhetetlenségek vannak, hogy ki mit tanúskodik, illetve új szakértőt kértünk, stb). Egyetlen egy tárgyalással lezárták a másodfokú eljárást, és helybenhagyták a 10 év szabadságvesztést. Immáron ez jogerős! Úgy éreztem, hogy a gyorsaság és egyéb körülmények miatt (pl. sem a fickó, sem az ügyvédje, de még ügyvédi iroda képviselője sem jött el), hogy MÁR A TÁRGYALÁS ELŐTT EZ EGY KÉSZ DÖNTÉS VOLT!

MINDENESETRE MEGYÜNK TOVÁBB! HA KELL STRASBOURG-IG! EZ IGAZSÁGTALAN!!! Ezért már nem hiszek az igazságszolgáltatásban!

Amióta nem lehet mellettem a gyerekem, és háborúznom kell minden egyes láthatásért, azóta az életem teljesen megváltozott. Jogszabályok hálójában élek, beadványok tengerében fuldoklok.

Látom az anyákat, akiktől elvették a gyerekeiket… látom az apákat, akiktől elvették a gyerekeiket… folyamatos küzdelem megy mindenhol… Egy láthatásért, egy hétvégéért, egy ölelésért, egy pillantásért…

Látom szenvedni azokat, akiket folyamatosan feljelent a másik szülő (velem egyetemben) csak azért, hogy minél jobban ellehetetlenítse a másik életét, és a különélő szülővel a gyermek kapcsolatát.

Látok szenvedő gyerekeket, akikért folyik a küzdelem, de azt nem veszik észre a szülők, hogy ebbe a gyerek roskad bele… Látom, hogy sokszor tárgyként, trófeaként, vagy védő páncélként használják a gyerekeket…

Látok széttárt kezű és rideg tekintetű ügyintézőket, hivatalnokokat, akik talán látják, hogy mi történik, de nem tudnak, vagy nem akarnak tenni semmit.

Látom a gyerekemet, aki lojalitás-konfliktusban él, hisz mindkét szülőhöz ragaszkodik, szeret, mindkét szülőhöz lojális, de gátakba ütközik. Látom a félelmet a szemében, és a viselkedésében, hogy akar szeretni engem, de fél az apjától, akinek az elvárásainak kell megfelelnie, hogy anya rossz...

Az a két ember, akinek valaha köze volt egymáshoz, és ebből egy pici csoda született, most mindent feláldozva, és mindent felhasználva a másik ellen, próbálja a gyereket magáénak tudni és kizárni a másik szülőt a gyermek életéből.

Pedig a gyereknek ugyanúgy szüksége van egy anyára és egy apára is. Nehéz ezt beismerni a háború közepén, amikor az önös érdek kerül előtérbe… Miért a gyereket kell büntetni azzal, hogy nem láthatja a másik szülőjét – akire felnéz, akit szeret, akihez ragaszkodik… Miért kell elidegeníteni a gyereket a másik szülőtől, miért kell a gyerekeinknek szenvednie attól, ha mi ilyen ostoba, konok felnőttek vagyunk?

Mi lesz a gyerekeinkkel, akiket tárgyként birtokolnak? Milyen értékrend alakul ki benne és milyen felnőtt lesz, ha a családi mintát, családi alapokat nem látja? 

Aki teljes családban él, fel sem tudja fogni ezeket a súlyos problémákat. Nekik természetes, hogy a gyerekük mellettük van, ovi/suli, evés, alvás, játék, hiszti, vásárlás, betegség, kialvatlanság, napi rutin. Sokakon azt látom, hogy annyira természetesnek és magától értetődőnek vélik, hogy a gyerekük a sajátjuk, hogy sokszor nem tudják értékelni ezt a csodát!

Minden évben az óvodában anyák napi ünnepséget szerveznek. A lányom néhány hónap múlva elkezdi az iskolát, de még egyetlen egy óvodai anyák napi ünnepségen sem vehettem részt. Nem azért, mert elfoglalt voltam, vagy nem érdekelt. Nem is azért, mert elutaztam, csupán azért, mert a rendszer nem teszi lehetővé. Ha az embert beskatulyázzák, akkor az mindent von maga után. Ezt jól kitalálta a gyerek apja, és már biztos vagyok abban, hogy megtervezte ezt előre, és lépésről lépésre mindent megszervezett, hogy engem hogyan iktasson ki a rendszerből. Mit ne mondjak, az IQ-ja, a sátáni gonoszságával egyenes arányban van.

A lányom az óvodát édesanyám nevelése alatt kezdte el. Akkor kéthetente találkozhatott a gyerekkel mindkét szülő, így mivel édesanyám sosem szegte meg a kapcsolattartási szabályokat, az első óvodai anyák napi műsorra sajnos csak a nagymama mehetett el. A kapcsolattartáson beszámolót, verset és virágot is kaptam ajándékba anyák napjára, de biztosan nagyon vegyes érzelmekkel telt a gyermekemnek az első óvodai anyák napi műsor anya nélkül…

A második anyák napi műsorról sajnos nem tudok semmit. Az apa 2017 novemberében ahogy átvette a gyermeket, azzal a lépéssel teljesen kizárt engem a gyermek életéből, és a gyermek életéből is engem. Még az óvoda is elzárkózott a megkereséseimtől, mert utólag kiderült, az apa olyan hazugság-áradatot zúdított az óvoda dolgozóira, hogy ők az alapján telesen elzárkóztak. Így nem tudom, hogy mi történt a második óvodai anyák napján...

A harmadik anyák napi műsor már közeleg. Apa új óvodába íratta be a gyereket, így új hazugság-áradatot tudott indítani. Miután kiderítettem, hogy hová járhat a gyerekem óvodába (természetesen ezt is titkolta az apa előlem), felkerestem az óvodát és mindent elmeséltem nekik. Ők már nyitottak felém, és próbálnak együttműködni – vagy legalábbis ez a látszat.

Az oviban szívszorítva közölték velem, hogy náluk az anyák napi műsor nagyon bensőséges, és minden anyuka ott van. Közölték, "ha anya nem tud eljönni, akkor inkább aznap a gyerek se jöjjön oviba." Kínomban nevettem egyet. Majd elszorult hangon annyit tudtam mondani erre, hogy esélytelen.

Beszélnek ez ügyben az apával is, hogy egyezzen bele, hogy anya eljöhessen, vagy találjanak ki valamilyen megoldást… Én már sajnos előre látom, hogy mi fog történni… és Te, kedves olvasó, aki követed a történet szálait, Te is tudod, hogy mire lehet számítani… - de erről majd az anyák napja után beszámolok...

Amióta elkezdtem írni a blogomat, azóta rengeteg visszajelzést kapok. Sok régi ismerős, barát, távolabbi családtag keres fel. Közülük senki nem tudta, hogy az elmúlt évek viharai mennyire megtépáztak. Ők azt az Ágit ismerték, aki a fickó előtt voltam. Azt a kedves, önzetlen, mindig mosolygós, segítőkész, vidám lányt, aki mindig aktív volt, és mindig szervezett valamit.

Amióta elkezdtem írni a blogomat, a közelebbi ismerősök, akik tudtak az elmúlt éveim részleteiről, ők is jelentkeztek, hogy „Ez így nagyon durva! Nem gondoltam volna, hogy ennyire!”

Amióta elkezdtem írni a blogomat, rengeteg ismeretlen is felkeres – segítő szándék, vagy a sorsközösség révén. Megindító, és véres történetek is vannak. Bebizonyosodott, hogy az élet nem csak fekete, vagy fehér! Az is bebizonyosodott, hogy erről csak az tud, aki átélte. Aki nem tapasztalta saját bőrén, vagy a környezetében, sajnos legyintéssel továbblapoz… ugye, tisztelt bírók, gyámügyesek, családjólétisek, döntéshozók…?

Sokan azt kérdezik, hogy miért csak most írok?

Erre roppant egyszerű a válasz! SZÉGYEN és BŰNTUDAT! Szégyelltem, hogy velem ilyen történt. Szégyelltem, hogy nem vettem észre időben, hogy nem kértem korábban segítséget (bár, a segítségkérés is hasztalan volt)… Szégyelltem, hogy olyan csapdába estem, amiről nem is tudtam, hogy létezik! Bűntudatom volt azért, mert a családom is most rengeteget szenved amiatt, mert én nem láttam, én nem ismertem fel időben a problémát!

Ezen okból kifolyólag rengeteg olyan VALÓDI áldozat van, aki a családon belüli erőszakról nem mer beszélni. Pont azért, mert szégyelli, hogy ez történt vele! – A jelenlegi statisztikák, elég rémítőek arra nézve, hogy milyen magas a családon belüli erőszak aránya. Igazából ez a szám valójában minimum kétszerese, de meg merem kockáztatni a négyszeresét is, ugyanis sokan NEM TUDJÁK, HOGY MIBEN ÉLNEK, nem ismerik fel! –

Másrészt sajnos sokan azt tapasztaltuk, hogy ha eljut odáig a bántalmazott, hogy segítséget mer kérni, akkor FALAKBA ÜTKÖZÜNK! Nem tudnak segíteni, mert nem tudják, hogy mit jelent a személyiségzavar, a lelki bántalmazás, a családon belüli erőszak!

“A bántalmazó felismerése egy speciális hozzáállást kívánt, ezt hiányolom mindenhonnan, nem csak a mediátortól, hanem a családsegítőtől kezdve a gyámhivatalon és a bíróságon át, a pedagógiai szakszolgálatig. Arra minden szerv kínosan ügyel, hogy egyenlő félként kezeljenek minket, miközben nem vagyunk azok, és éppen ezzel teremtik meg a bántalmazónak a remek lehetőségeket az újabb és újabb bántalmazásra. Nem én jelentem fel a volt férjemet, nem én manipulálom a környezetünket, nem én hangolom a gyerekeinket az apjuk és a családja ellen, mégis néha úgy érzem, hogy tőlem várják a megoldást." (Cikk: Hiszek a mediációban, de nem a bántalmazóval)

A családon belüli erőszak (főként a személyiségzavaros egyénnel való együttélés) során olyan láthatatlan bántalmazást szenved el a bántalmazott, amely által (ha nem veszi észre időben, vagy nem tudja magában helyre rakni), az egész életére kiható lelki következményei lesznek, még az után is, ha sikerül kiszabadulnia a csapdából.

Saját tapasztalatom árán én is megtanultam, hogy milyen veszélyes tud lenni egy személyiségzavaros. Esetemben a fickónál kevert (paranoid, hisztrionikus, skizoid, nárcisztikus, rejtőzködő) személyiségzavart állapítottak meg.

A mindennapjaink része volt, hogy saját magát az egekig dicsérte, de én egy alávaló, semmirekellő, senkinek sem kellő, lusta vagyok, aki egy rossz anya, nőnek egyáltalán nem jó – „ki nézne rád? örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled!” – kijelentésekkel dobálózott. Mindent kifogásolt, mindent kritizált, mindent kijavított, hisz semmi sem volt jó, ahogy, és amit én csináltam. Szerinte nem láttam el megfelelően a gyerekünket – ha sírt a gyerek, akkor röpült is a rosszindulatú, cinikus „Mi van, te szuperanya, megint csődöt mondtál?” megjegyzés. Minden alkalmat megragadott, hogy leírjon engem, mint egy rossz anyát, aki a házimunkát sem tudja jól elvégezni, aki nem elég okos és nem is elég szép ahhoz, hogy felérjek hozzá. Ha ő engem elhagyna, senki sem akarna egy ilyen nyomoroncot.

Ezek mellett még az utolsó 5 forintig is el kellett számolnom felé. Néha ellenőrizte a telefonomat, a hívásnaplómat. Engedélyt kellett kérnem, ha a barátaimmal találkozni szerettem volna. Ha a telefont nem tudtam azonnal felvenni, amikor keresett, már gyomorgörcsöm volt a nem fogadott hívásától, mert tudtam, hogy iszonyatosan nagy fejmosást fogok kapni ezért. Az ő drága idejét ne vesztegessem, hogy ő fölöslegesen telefonálgat…

“Ennél milliószor jobb lett volna, ha felpofoz, mert azt tudtam volna kezelni. Ezt nem tudtam, csak azt éreztem, hogy folyamatosan rossz a közérzetem, egyre inkább azt gondoltam magamról, hogy semmire nem vagyok képes. Minden energiáját abba fektette, hogy a gyengeségeit elrejtse, illetve másra vetítse. Többnyire rám, mert én voltam kéznél.” (Cikk: Hiszek a mediációban, de nem a bántalmazóval)

Sokszor még most is, évekkel később, rám tör a sírás, hogy bárcsak inkább fizikailag bántalmazott volna, mert a fizikai sebek elmúlnak…A lelkem próbálom foltozni, de bármennyire is szeretném meg nem történtté tenni, az az 5 év egy életre maradandó hegeket okozott a lelkemen. A késes dulakodás hegei sem múlnak el…

Meghatalmazással eljárva, érdeklődni merészeltem a gyámhivatalban a már jócskán elhúzódott nagyszülői kapcsolattartás megváltoztatása iránti kérelemről.

Még jó, hogy ültem, különben ott estem volna össze, olyan abszurd, jogszabályellenes választ adott az ügyintéző!

Bevezetésként néhány fontos információt szeretnék elmondani. Ahogy korábbi bejegyzésemben már ecseteltem, hogy a kislányomat a gyámhivatal a nagymamához (édesanyámhoz) helyezte, aki mindent hátrahagyva – munkáját, családját, otthoni életét – eljött Erdélyből Budapestre, hogy a gyereket mielőbb kihozhassuk a gyerekotthonból, ahová az apuka közbenjárására került.

Édesanyám nevelte a gyereket majdnem két évig. Ez alatt az idő alatt az apuka hadjáratainak eredményeképp rengeteg feljegyzés, szakvélemény született. Mindegyik azt állapította meg, hogy a gyerek szeretetteljes közegben nevelkedik, szépen fejlődik, kiegyensúlyozott, vidám kislány!

Egyik napról a másikra kiemelték ezt a gyereket az addigi kiegyensúlyozott környezetből és átadták az apának. Én, a gyermek anyja fél évig nem láthattam a gyerekemet, a nagyszülő, aki addig szerves része volt az életének egy teljes évig nem láthatta. (apuka elzárkózása, hivatalok bürokratikus időhúzása)

Rengeteg kérelmet nyújtottunk be a kapcsolattartás szabályozására. Mindig azt a választ kaptuk: MÉG EGY KIS TÜRELMET KÉRÜNK! – Már felfordul a gyomrom is, ha ezt a mondatot meghallom… Hihetetlen! Volt tárgyalás, volt jegyzőkönyv, volt rengeteg bizonyíték, feljegyzés... na meg telt, múlt az idő…

A gyámhivatal hajlandó volt meghozni egy évig tartó kivizsgálási időszak után a döntésüket, miszerint a nagyszülő, aki addig nevelte és tanította a gyereket, havonta mindössze 2 (KETTŐ) órát láthatja az unokáját a családjóléti központban, egy kis szobában. HURRÁ, GRATULÁLOK!

Eközben apa amellett lobbizott, hogy csakis felügyelt kapcsolattartás legyen a nagyszülőnek, mert ha nem így lenne, akkor lehetősége nyílna az anyának is többet látni a gyerekét. Ergó a nagyszülő mindenképp elvinné az anyához a gyereket.

Röpült a fellebbezés. Gyámhivatal, másodfokú eljárás… tárgyalás, jegyzőkönyv, érvelések, feljegyzések…

A tárgyaláson az ügyintéző elmondta, hogy mivel sokáig nem látta a gyermek a nagyszülőt, így legyen fokozatos a kapcsolattartás. Előbb 2-3 alkalom felügyelt kapcsolattartás, hogy jelen legyen egy szakértő a két órás találkozón, aki feljegyzéseket készít, utána a tapasztalatok alapján ki lehet terjeszteni a havi egy teljes hétvégére a kapcsolattartást.

Ezt elfogadtuk, mert mi tekintettel vagyunk a gyerekre, neki így jobb. Legyen így.

Megtörtént a 3 felügyelt kapcsolattartás, a feljegyzések és visszajelzések azt mutatják, hogy minden harmonikus, a kapcsolattartások alatt a nagyszülő szeretettel fordult a gyermek fele, a gyermek is boldogan emlegette fel a korábban együtt átélt történeteket, problémát nem tapasztalnak, stb…

Beadtunk egy újabb kérelmet a gyámhivatalba a nagyszülői kapcsolattartás megváltoztatása iránt, hisz a tapasztalatok alapján nincs akadálya, hogy havonta egy teljes hétvégét az unkájukkal tölthetnének a nagyszülők.

ITT JÖN A GYÁMHIVATAL! Azt mondja az ügyintéző, hogy el fogja utasítani a kérelmet. Olyan abszurd indokkal, hogy – figyelj – az anyának felügyelt a kapcsolattartása, és ha a nagyszülő elvihetné az unokáját hétvégére, akkor lehetséges, hogy megszegi a kapcsolattartási szabályokat a nagyszülő, és teret enged az anyának a gyerekével való kapcsolattartásra.

HOGY MICSODAAA???

Feltételezések alapján hogyan lehet döntést hozni? Az ügyintézőnek szóról szóra idéztem a jogszabályi helyeket, illetve a gyámhivatali álláspontot – ugyanis, amikor én adtam be kérelmet, hogy az apa pénteken szólt, hogy másnap nem fogja elhozni a gyerekemet a kapcsolattartásra, akkor a gyámhivatal széttárta a kezét, és mosolyogva annyit mondott, hogy egy jövőben bekövetkező eseményre nem tudnak ráhatással lenni. Feljelentést, végrehajtási kérelmet sem lehet előzetesen, csak akkor, ha bekövetkezett a sérelmezett esemény. Csak akkor tudnak tenni bármit, ha bekövetkezett az esemény! Ezt támasztja alá a rendőrségi álláspont is, miszerint csak az esemény bekövetkezése után lehet feljelentést tenni, addig nincs törvényi lehetőség!

Szóval néhány jogszabály:

A nagyszülői kapcsolattartás a gyermek önálló joga, amelyet a Ptk. és a Gyvt. is rögzít. A nagyszülői kapcsolattartás nem tagadható meg, és az ilyen kérelem nem utasítható el pusztán azon az alapon, hogy a nagyszülők és a gondozó szülő közötti viszony megromlott.

Ugyanezen alapelveket fektette le a Kúria 1735/2007. sz. határozatban, amikor kimondta: a gyermeknek a nagyszülőkkel való kapcsolata önálló jog, a szülőkkel való rossz viszony miatt nem, csak a gyermek érdekében korlátozható.

A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint a bírálat, a vélemény és a kritika nem tényállítás, hanem az alkotmányosan is biztosított véleménynyilvánítási jog gyakorlása. A megállapított kijelentés tehát nem tény, hanem vélemény, amelyet nem lehet döntés alapjául venni.

Kértem az ügyintézőt, hogy vegyen fel jegyzőkönyvet eme álláspontomról. Ezt ő megtagadta. Törvényi jogszabály, ha az ügyfél jegyzőkönyv felvételét kéri, azt meg kell tenni.

Tehát itt állunk, egy BIZONYÍTOTTAN ELFOGULT, JOGSZABÁLYSÉRTŐ, FELTÉTELEZÉSEK ALAPJÁN DÖNTÉST HOZÓ ügyintézővel, aki saját állítását cáfolja meg a kijelentésével, és a gyerekem közben súlyosan TRAUMATIZÁLT, az apai befolyásolás komoly, akár visszafordíthatatlan károkat is okozhat a gyermekben… De hát ez kit érdekelne már a családokmagyarországán??? Hol van a gyermekek védelme? Hol van a gyermekek érdeke?

Ez a bejegyzésem most csakis neked szól! Tudom, hogy olvasod… Tudom azt is, hogy lehallgatsz – eddig csak sejtettem, de most már bizonyítékom is van rá! Azt is tudom, hogy hol laksz, hol dolgozol, hol vásárolsz! Már régóta tudom, és képzeld, nem esett semmi bántódásod. Hiszen te nagyon félsz tőlem, meg a bírósági tanúd is retteg – ezért kellett egy bodyguard kinézetű fószer védelmezze a tárgyaláson. Mellesleg az aznapi tárgyaláson pont a kényelmetlen magas sarkú cipőm volt rajtam…

Tényleg azt gondolod, hogyha kisbetűvel írod „romániát”, az engem zavarni fog? Vagy azt hiszed, hogy az a sok rágalom, amit rólam és a családomról terjesztesz mindenhol, nem fog visszaütni rád, és nem fognak rájönni, hogy kettőnk közül ki a pszichopata? Egyikünknek papírja is van erről – nem is kevés! De hát ezt te tudod, hisz neked még szerb papírod is van arról, hogy nem vagy beszámítható!

Vicces, hogy még a neved jelentése is alátámasztja azt, amit a pszichiáter kimondott rólad: meglehetősen keményfejű, kompromisszumra nem hajlandó. Őszintén hangot ad a véleményének bármely helyzetben, nem törődve azzal a határral, melyet átlépve mondandóját már inkább az érzéketlenség, mint az őszinteség jellemzi.

Szóval készülj, hogy hamarosan nevén is nevezem az összes ügyintézőt, szakértőt, na meg nem utolsó sorban téged is. (csak szóltam).

Azt hiszed, hogy ha írásban közlöd, hogy az ünnepeket a szülővárosomban és egyetemi városomban fogod tölteni, azzal valakit meg tudsz ijeszteni? Kedvenc szófordulatod, amit szoktál használni, hogy „informátoraim szerint” – szerintem meg vagy le kellene cserélni azokat az informátorokat, vagy alá kellene támasztani bizonyítékokkal, ellenben alaptalan rágalom kategóriába tartozik, amit írsz! Persze te nem a minőségre, hanem a mennyiségre gyúrsz, hogy darabszám minél több ellenem szóló mondatod legyen. Szerintem már elég rongyosra lapozhattad az Andersen mesekönyvet!

Kicsit visszás, hogy Székelyföldről és egy lovaskocsiról azt állítod, hogy higiéniai fertő, holott a gyermekem és a te lakóhelyed előtt a hajléktalanok lövik magukat, isznak, és nem kicsit bűzlenek – a hajléktalan törvény után is… több alkalommal is! A gyermekemnek ezt kell minden reggel és délután látnia a ház bejárata előtt…

Amit a gyerekkel művelsz, azt sajnos csak a Jóisten látja, de én tudom. Egy percig se legyen kételyed afelől, hogy milyen értelmes a gyerekünk. Ő kicsi, de nem hülye! Lát, érzékel, tapasztal.... és majd dönt! meg a karma...

A bosszúhadjárat folytatódik...

Akárcsak egy török sorozat megkeseredett, és mindenen átgázoló, bosszút esküdt szereplője, úgy képzeljétek el az én történetem fickó szereplőjét.

Azon túl, hogy minden lehetséges, és lehetetlen indok miatt feljelentést tett ellenem és a családom ellen, szépen veszi sorra az ügyünkben részt vevő összes szereplőt.

Feljelentett 2 gyámhivatalt, és az ügyintézőket (amiről tudok… de az iratok újra átvizsgálásánál még kiderülhet több is)

- a gyereket korábban ellátó gyerekorvos ellen is etikai, fegyelmi eljárást indított.

- a kirendelt pszichológus ellen is eljárást indított, és kizárási kérelmet nyújtott be

- a kirendelt pszichiáter ellen is kizárást indítványozott elfogultság miatt, hogy egy nő nem tud megítélni elfogulatlanul egy apát.

- a nagymamát feljelentette hamis tanúzásért

- egyik rokonomat közúti szabálysértés miatt

- egy másik rokonomat kiskorú veszélyeztetése miatt

- engem több rendőrségen is feljelentett kiskorú veszélyeztetése miatt

Egyik kerületi rendőrségen, 2016.01.25-én a fickó feljelentett engem, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése miatt, és eljárás indult. A törvény kimondja, hogy kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a személy követi el, aki kötelességszegés folytán a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Ezek alapján a törvény megfogalmazza, hogy akkor minősül kiskorú veszélyeztetésének egy cselekmény, ha azzal a következménnyel jár, hogy a kiskorúnak a testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését is kell veszélyeztesse.

A bizonyítékok beszerzése után, a tanúk meghallgatása, és a kirendelt pszichológusi szakvélemény alapján, (mely szakértői kivizsgálás 2016.02.22-én történt, kimondják, hogy a gyermek vizsgálatakor tapasztalt gátlása, szorongása, az idegen környezetben való feloldódási képességének életkori normától elmaradó szintje az apai hatásra vezethető vissza) 2016.08.03-án megszüntetik a nyomozást, mivel a cselekmény nem bűncselekmény.

Telt, múlt az idő… Közben a fickó tette, amit tudott - figyeltetett a munkahelyemen, zaklató leveleket írt, kirúgásomat kérte többször… Próbálta teljesen ellehetetleníteni az életem. A munkahelyemen is megjelent, ahonnan a biztonsági szolgálat kísérte ki. Az albérletünk környékén is többször feltűnt.

Bevallom, hogy féltem. Már az üldözési mánia tüneteit vettem észre magamon. Féltem a mozgólépcsőn, hogy ott találkozunk, és lelök. Ha metróval kellett közlekednem, az aluljáróban, amíg a metró be nem ért a megállóba, addig szorosan a fal mellett, a falba kapaszkodva mertem csak állni. Az első fél év kegyetlen volt. Folyamatos hasmenésem és gyomorgörcsöm volt. Mindezek mellett az ügyfélszolgálati munkakörömben igyekeztem a lehető legjobban ellátni a munkám. Erre büszke is vagyok, hogy a magánéleti problémáim nem voltak ráhatással a munkavégzésemre. Még egy ügyfélszolgálati képzést is elvégeztem ebben az időszakban, ahol a legjobbak közt, dicsérő oklevéllel végeztem. Konfliktuskezelés és türelem – jeles!

2017.02.14-én újabb feljelentést kezdeményezett ellenem egy kerülettel odébbi rendőrségen, a fentebb említett Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése miatt.

Beidéztek gyanúsítottként 2017.05.04-re. Igazából nyugodt voltam, mert mi újat tudnának felhozni ellenem?! – gondoltam. Majd a helyszínen egy velem egykorú kinézetű hölgy volt a nyomozó, aki átadott nekem egy pszichológusi szakvéleményt. Elolvastam. Nem hittem el, amit olvasok. Elolvastam még egyszer. Még mindig hüledezve, és levegő után kapkodva olvastam a gyerekem szavait, akit addigra fél éve nem láttam (köszönhetően apuka elzárkózásának, és a gyermekelhelyezési perben a bírói időhúzásos nemtörődömségnek). „Egy új anyukát akarok. Egy jó. A régi anyuka, akit Kertész Ágnesnek hívnak, ő nagyon rossz anyuka. Mert ő nem szereti apát. (…) Az én anyukám? Az hazudós, meg ilyenek. Anya rosszul nevel, apa jól. Rosszat akart nekem. Apukám jó szülő, anya rossz szülő. (…) Nem szeretem anyukámat. Nem szeretem a nagymamámat.”

Kiskorú gyermek esetében a gyermek beszámolója az édesapa érzelmi igényeit tükrözte, szóhasználata felnőttes volt, ami felveti az édesapai befolyásolás lehetőségét.”

Ki lehet találni, hogy megvizsgálták-e az apát…? Vagy engem meghallgatott-e a pszichológus…?

Persze, hogy nem!  

Előző írásomban párhuzamba állítottam az eddig keletkezett pszichológusi szakvéleményeket a gyerekről. Ha valaki lát összeférhetetlenséget, az nem a véletlen műve!!!

https://nyiltlapokkal.blog.hu/2019/02/27/masodszor_is_elszakitjak_az_anyatol_a_gyermeket 

https://nyiltlapokkal.blog.hu/2019/02/27/_folyt_amikor_egy_anya_masodszor_is_elvesziti_a_gyermeket

Szóval vették a büntetőeljárás anyagait, összemosták a legutolsó, szakértőinek kevésbé nevezhető leírással, és megállapították, hogy én veszélyeztettem a gyerekem, és ezért 2 év szabadságvesztést és 2 év közügyektől való eltiltást indítványoznak. Persze, hogy a panaszomat nem vették figyelembe, illetve az általam indítványozott 14 bekérendő iratanyagból csupán a büntetőeljárás anyagait vették figyelembe, és arra alapoznak.

Nem vették figyelembe az eddig keletkezett pszichológusi szakvéleményeket, a családgondozók feljegyzéseit, a családjóléti központ feljegyzései, óvodák, kapcsolattartások, gyerekelhelyezési per anyagait, nem rendeltek ki új szakértőt, nem vizsgálták a korábbi szakértő felvetését, hogy mi van ha az apa szándékosan befolyásolta a gyereket.

Azt sem vizsgálták, és senkinek nem fura, hogy az esetet követően két évvel később a gyerek hirtelen elkezd emlékezni olyan dolgokra, amik az apa feljelentésében és sztorijában szerepel. Két évig "nem jutott eszébe" a gyereknek, hogy anya meg szokta verni apát, csak amikor az apához kerül szegény gyerek és fél évig elzárják tőlünk. Az emberi agy - és főleg a szándék - nagyon érdekes! 

Kérdés: Ha eddig nem emlékezett a gyerek, és több szakértői megállapítás is van erre vonatkozóan, és hogy kiegyensúlyozott, vidám gyerek, akkor két évvel az eseményt követően hogyan kezd emlékezni? Konkrétan 2,5 éves volt a gyerek a dulakodás időpontjában és 4,5 éves a szakértőinek kevésbé nevezhető vizsgálatkor.  Érdekes!!!

Két nap múlva, március 14-én előkészítő tárgyalásunk lesz. Kíváncsian várom… Na meg arra is kíváncsi vagyok, hogy a fickó jelen lesz-e? Az eddig tartott tárgyalásokból csak másfél tárgyaláson vett részt. Az első alkalommal végig maradt, ahol elmondta, hogy a kábítószerre vonatkozó kérdésre nem válaszol, majd egy későbbi tárgyalásról a fellépése után sürgősen távoznia kellett. Érdekes módon, a másodfokú tárgyalásra sem a sértettünk, sem az ügyvédje nem jelent meg.

Ez két kérdést hagy nyitva…. 1. Ennyire nem érdekli őket a tárgyalás lefolyása? 2. Ennyire biztosak a saját dolgukban?

Biztosan mindenki ismeri az „Egy bolond százat csinál” kifejezést. Sőt, még a jól ismert dallam is a fülemben cseng, és már-már dúdolom magamban. A mi esetünket is ezzel tudnám jellemezni. Akár hányszor eszembe jut a fickó eme gyöngyszem beadványa (igazából az összes beadványát ide sorolhatnánk), automatikusan a dalocska már beugrik a fejembe.

Amikor azt hinné az ember, hogy a fickó nem tudja saját magát felülmúlni, akkor előrukkol egy újabb gyöngyszemmel. Emlékszem, hogy amikor átvettem a levelét és elolvastam, az első reakcióm, hogy kitört belőlem a nevetés. Épp félig távozóban voltam a postáról, lassan haladva olvastam végig, és csak nevettem, nevettem… Nem hittem el, amit olvasok, hogy valaki ilyet képes leírni. A következő reakcióm a sírás volt. Az oké, hogy a fickó hetet-havat összehord, - és még csodálkozom, hogy a laptopja nem figyelmezteti, hogy ’Hé, haver, ez már sok lesz’! – de ahová beadja, szerencsétlen ügyintézők még el is hiszik… Elhessegettem a gondolatot, hogy ekkora hanta csak a mesékben van, és a talpraesett ügyintézőink biztos nem hiszik el…

A fickó már-már anderseni magasságokba emeli a beadványait, mi meg szórakozhatunk a megcáfolásukkal. Itt, tudjátok, nem úgy megy, hogy aki állít valamit, annak bizonyítani kell a valóságtartalmát. Áhhhh…. dehogy! Bizonyítsa be, aki cáfolni akarja az ellentétét.

Szóval ilyen kis felvezető után, lássuk a beadványt - néhol megjegyzésekkel

(Elnézést a helyesírásért, de szöveghűen szeretném visszaadni az eredeti beadvány tartalmát.)

1. A gyermek romániába való utaztatás kapcsolattartás céljából NEM támogatom, mert kb 12 órás buszos utazásokról van szó egyirányba és ugyanannyi vissza (hétvégén technikailag kivitelezhetetlen). A gyerek ezeken nagyon elfárad, nem szereti ezeket az utakat, túlzsúfolt, piszkos, büdös buszokkal.
2. Amióta nálam van és összehasonlítási alapja van a nálam tapasztalt életkörülmények és pozitív bánásmód által a nagymamánál töltött időszakkal szemben, igen sok kritikával illette a nagymamát. A nagymamánál töltött időszakot csak úgy emlegeti, hogy „amikor szomorú voltam”
3. A nagymama elvakult vallásosságának áldozata volt a gyerek. Kötelező volt a gyereknek a nagymamával misére járni és csendben ülni a templomban 1,5 órát. Minden este kötelező volt imátkoznia a gyermeknek, és a nagymama arra kényszerítette, hogy azért imátkozzon, hogy az anyához kerüljön.
4. A gyerek mesélte, hogy a nagymama csúfolta őt, pl. azt mondta neki, hogy úgy eszik, mint a kánya. Ugyanis a gyermek a stressz miatt sokat és gyakran evett, de a falatokat nem rágta meg. A gyermek ezeket a csúfolásokat lelkileg nagyon rosszul élte meg.
5. A nagymama és az anya is folyamatosan becsmérlően beszéltek/beszélnek az apáról. A nagymama aktív résztvevője volt a gyilkossággal vádolt anya azon tervének végrehajtásában, miszerint az anya, az élettársa, a nagymama és a gyermek autóba ülnek és a Vajdaságban meglátogatják volt nevelőapámat és új családját, melyet anyám halála után szerzett magának, és a vádlott ott is „árulta a sztoriját” az én állítólagos öngyilkosságomról. Hogy a sztori hitelesnek tűnjön, ehhez vinni kellett a gyermeket, mint trófeát, és ehhez a nagymama ottlétére és közreműködésére is szükség volt. Mint látszik, nincs az a dolog, melyet a nagymama ne követne el az apa iránti gyűlöletéből.
6. A nagymama nem számolt el a gyermek vagyonával, (megj.: a gyermek hatalmas vagyona a havi családi pótlék összege!) azt nem adta át. Az általam a 22 hónap alatt vásárolt, több, mint 250.000 forint értékű márkás és minőségi játékokból kb 11.000 forint értékű játékot adott át a gyermek számára, a többi sorsa, számomra továbbra is ismeretlen. (várható, hogy a teatralitás jegyében a tárgyalásra beállítva egy-két zacskónyi játékok hoznak vissza). -megj. Az apáról mondja ki a pszichológus a teatrális viselkedést. :)
7. A romániai kapcsolattartáshoz a nagyszülői ingatlan technikai állapota sem megfelelő. Amikor én utoljára jártam náluk, rendes fürdőszobájuk sem volt, meleg víz sem volt. Továbbá a mellékelt kép bizonyítja azt a higiénés igénytelenségét, amiben a nagyszülők élnek. Ott még lovaskocsival (is) járnak, és a betonra fagyott lóürülék még hetekig éktelenkedett a házuk ablaka alatt (megj.: kedves apuka heteket sosem töltött a nagyszülői házban!). Ez a nagyszülőket cseppet sem zavarta, eszük ágában sem volt az ürüléke eltakarítani, mert megszokták, hogy így élnek. (megj.: ???)
9. 

   (Az apa által beadott fotók)

10. A nagymama vallási elvakultsága csak egy része annak a furcsa viselkedésnek, ami az anya-rokonság körében tapasztalható. Az anya nagynéni, XY, például, az apját hónapok óta nem látó gyermeknek azt találta mondani romániában, hogy megveszi a gyermeket pénzért. Az ilyen beteges viselkedés mögött az rejlik, hogy XY-nak mindkét lánygyermeke nemzőképtelen, és nincs unokája, és beteges módon a gyermeket a saját unokájának képzeli. (megj.: ismét egy konkrét rágalmazás, egy perindítás alapja)
11. A nagymama szabadidős és sportolási tevékenységek helyett a gyermeket inkább templomba és temetőbe hordta magával.
12. A nagymama által elkövetett szörnyűségek közel sem teljes listáját azzal zárnám, hogy a nagymama tiltotta a gyereknek, hogy evés után böfögjön, illetve, hogy bélgázokat engedjen ki! Eből a gyermeknek további komoly szorongásai voltak. Sőt, azt hazudta folyamatosan a gyermeknek, hogy a nagymama nem enged ki bélgázokat soha sem! (megj.: ??? - normális ember még ilyet ki sem tud találni, nemhogy hivatalos beadványban leírja!!!)”

Ezek után kiosztotta a „nagytudású gyámügyi szakügyintéző áldásos tevékenységét, és csupa kiemelt nagybetűvel megfenyegette a gyámügyi hivatalt, hogy "AZ ÖNÖK OSZTÁLYA A GYERMEKKEL KAPCSOLATBAN EGYSZER MÁR HOZOTT OLYAN SZAKSZERŰTLEN DÖNTÉST, MELYET A MÁSODFOK TELJESEN MEGVÁLTOZTATOTT. LEGYEN EZ EGY INTŐ JEL, HOGY MOST KÖRÜLTEKINTŐBBEN, SZAKSZERŰBBEN ÉS A GYERMEK ÉRDEKEIT VALÓJÁBAN FIGYELEMBE VÉVE HOZZÁK MEG A DÖNTÉSÜKET. HA MOST IS ELMULASZTJÁK, ISMÉT MÁSODFOK LESZ BELŐLE, ÉS UTÁNA PEDIG PERES ELJÁRÁS A SZAKSZERŰTLEN ELJÁRÓKKAL SZEMBEN."

(Az apa által beadott fotó)

Nagymamai válasz, kiegészítésekkel:

Ezalatt a két év alatt mi a gyerekkel mindvégig Magyarország területén éltünk, rokonoknál laktunk, ahogy a dokumentumokból is kiderül. Ezt az apa több alkalommal is ellenőriztette különböző időpontokban, sokszor éjszaka is rendőrt küldve ki a házhoz, ahol laktunk. Így zaklatva a gyereket, engem és a befogadó családot. Minden esetben a rendőrség mindent a legnagyobb rendben talált.

Erdélybe csak egyes ünnepnapokkor vagy óvodai szünetekben utaztunk kisebb vagy nagyobb időre. A legtöbb esetben a férjem jött utánunk autóval és ő is hozott vissza Magyarországra. Ritka esetekben az utazáshoz az autóbuszt is igénybe vettük. Ezek az autóbuszok nemzetközi járatok és megfelelnek az előírt követelményeknek. A gyerek nagyon szeretett Erdélybe utazni. Erdélyt a Nagy hegyek országának nevezte. Szerette a nagypapáját, a bátyját és az egész rokonságot, és őt is nagyon szerette, és szereti mindenki. Sokat kirándultunk, lovagolni tanult a Székely lovardában, horgászni és fürödni is jártunk. Az együtt töltött közel két év alatt a gyerek soha nem volt szomorú, mert nagy szeretettel és türelemmel foglalkoztam vele. Munkába nem kellett járnom, egyedüli feladatom az ő nevelése volt. Az anyagi hátteret a gyermek édesanyja, Erdélyből a férjem és a fiam, valamint a Magyarországon élő rokonság biztosította. Az apa, többszöri kérésemre sem biztosított a gyereknek semmit. Azt írta egyik beadványába, hogy azért nem támogatja a gyereket anyagilag, mert mi a GDP-nk 80%-át ügyvédekre költjük, és ehhez ő nem asszisztál. Egy pszichológusi vizsgálatánál is elmondta, hogy természetes, hogy nem járul hozzá anyagilag a gyermek neveltetéséhez, hisz azzal a gyilkossággal vádolt anyát segítené anyagilag.

A gyerek sokat emlegette az édesanyját, aki nagyon hiányzott neki. Reggelente gyakran azzal ébredt, hogy jól aludtam, mert álmodtam anyát. Mindig boldogan ment a láthatásra.

Néha az apját is emlegette, vele is szívesen találkozott a kötelező láthatások alkalmával. Gyakran előfordult, hogy az apa a kétórás láthatás helyett csak fél órát tudott együtt tölteni a gyerekkel. Ezt a családjóléti hivatal munkatársai írásba is foglalták.

Én a gyereket soha nem neveltem az apja ellen, mert ez természetellenes. Ha így lett volna, a gyerek félt volna, vagy nem akart volna menni a kapcsolattartásokra. Ilyen nem történt, hisz nekünk fontosabb a gyerek lelki egyensúlya, mint a harc az apa ellen. Itt csak az apa harcol…

Valótlan az apa azon állítása, hogy én a gyerekkel kötelező módon misére jártam. Egy örökmozgó, vidám gyerek. Semmiképp nem lehetett volna őt másfél órán keresztül a templomban misén csendben tartani, és én ezt meg sem próbáltam. Ez kitaláció, amivel engem próbál befeketíteni, mert gyűlöl. Erre tanúskodni tudnak, nemcsak a rokonság, hanem a játszótéri barátnők szülei is.

A gyereket sohasem csúfoltam. Igyekeztem megtanítani szépen enni és minden falatot jól megrágni. Egy normális ember sosem csúfolja a gyerekét/ unokáját. Ezek szerint az apa már kifogyott a leírható kitalációiból, és csak azért vádol, hogy mennyiségileg legyen mit felhoznia ellenem. Amúgy meg, ha ő kéthetente láthatta két órára, honnan tudja, hogy minden egyes étkezéskor hogyan evett a gyerek?!?

Kemény kitaláció az apa azon állítása is, hogy a gyerek, az anya, az élettársa és én együtt lettünk volna Vajdaságban meglátogatni a nevelőapját és új családját. Ezt le lehet ellenőrizni megkérdezve az illetékes határrendészeti szerveket és a nevelőapát. Én határozottan állítom, hogy soha nem jártam Szerbiában. Mindig betartottam a gyámhivatal által előírt rendelkezéseket. Úgy fogadják el az apa által leírtakat, hogy le sem ellenőrzik hivatalból???

Miután átvettem a másodfokú gyámügyi határozatot, két napon belül törvény szerint át is adtam az apának a gyereket. A gyereknek előre megmagyaráztam, hogy picikém most apához kell menned, de nemsokára találkozunk. Azzal ellentétben, amit a gyámhivatali ügyintéző ígért, hogy nem egyik napról a másikra fog történni az elválás, elég drasztikus lett, hisz még időnk sem volt a gyereket felkészíteni. Az apának sem volt akadály, hogy a gyerek milyen lelki állapotban lehet az elválás miatt!

Vajon a gyerek mit gondol, mi történhetett? Mama, akiben ő annyira bízott, és akit ő nagyon szeretett, aki mellett nagy biztonságban érezte magát, hova tűnhetett el? Elhagyta, becsapta, nem szereti?

Az apa nagyon jól tudja, hogy a gyerek mennyire szorosan kötődik az édesanyjához, hozzám és az egész családhoz. Azért húzza az időt, hogy a gyereket ellenünk tudja nevelni. Tudomásunk van róla, hogy becsmérlően beszél a gyereknek az édesanyjáról, rólam és az egész családról. Közös ismerős szörnyülködve figyelmeztetett bennünket, hogy az apa, az ő jelenlétében a négy éves kislánynak több alkalommal is elmondta, hogy a gyereket az édesanyja elhagyta, egyáltalán nem szereti. Ugyanezt mondja rólam is. Mindig kihangsúlyozza, hogy őt csak apa szereti.(Apa szeret, mama nem). Ezzel azt akarja elérni, hogy a kislányt teljesen elidegenítse az édesanyjától és annak családjától. Meg akarja a gyerekkel gyűlöltetni az édesanyját, hisz ő is gyűlölte a sajátját, nem törődve azzal, hogy egy életre szóló lelki traumát okoz a kislánynak. A saját anyja iránti gyűlöletét akarja belenevelni a gyerekbe is. Az apa az édesanyját, és leánytestvéreit is mindig csak roncsnak titulálta. Felháborítónak tartom, hogy az apa napi szinten beszél a gyereknek akár a büntetőügyről, hogy anya egy gyilkos, anyát a rendőrök viszik el, akár az elhelyezésről – egy későbbi pszichológusi vizsgálatot alapoz meg ezzel, hogy csak apa szeret, anya, mama nem szeret téged! Ezeket az információkat ismerősöktől, családjólétitől hallottuk. (MEG IS ALAPOZTA AZT A PSZICHOLÓGUSI SZAKVÉLEMÉNYT, AMELY ALAPJÁN EGY ÚJABB BÜNTETŐELJÁRÁST INDÍTTT AZ ANYA ELLEN – KISKORÚ VESZÉLYEZTETÉSE MIATT)

Amit az apa állít, szemen szedett hazugság. Ha az ellenkezőjét tudná bizonyítani, azonnal feljelentene a rendőrségen!

Az erdélyi ingatlanunk technikai állapotát, valamint anyagi helyzetünket a polgármesteri hivatal által kibocsájtott környezettanulmánnyal és több fényképpel is tudom bizonyítani. Önöket az apa határozottan félre szeretné vezetni azáltal, hogy valamikor régen lefényképezte a falu egyik legelhagyatottabb házát és az utcai ló ürüléket és ezt küldte be, mintha mi ilyen környezetben laknánk, ahova nem lehet elvinni a gyereket.

Mennyire bizonyító erejű a Google térkép felvétele, vagy egy utcai lóürülék? Ennyire lealacsonyítja az apa a hivatalokat, hogy ezt is vizsgáltatná?

 A mi rokonságunknál míg egyetlenegy pszichológus sem állapított meg furcsa viselkedést, vagy viselkedési zavart, ezzel ellentétben az apánál több pszichológus és pszichiáter szakértő is személyiségzavart, és arra utaló viselkedést állapít meg, sőt olyan viselkedési formát is megállapít a szakértő, amely szülői viselkedés a gyermekre káros, veszélyes hatással van. Ilyen az apa részéről a szoros szimbiózisra való törekvése, amely kóros, patológiás esetet jelent, vagy a gyermek elszigetelése a külvilágtól, de legfőképp a családjától. A szakértői leírást az apa a maga részéről teljesen alá is támasztja a viselkedésével, hisz a gyermeket teljesen elszigetelte tőlünk, a családjától, azoktól az emberektől, akik az élete szerves részét képezték. Mindezt bosszúból és az irántunk érzett dühéből.

Az apa nevezi lelki terrornak, amit a nagymama az ő feltételezései szerint csinált. Soha nem történt olyan, hogy az apa hónapokig nem látta a gyereket. Sok esetben ő mondta vissza a találkozásokat, amit a hivatalos feljegyzések bizonyítanak. Ha valaki venné a fáradtságot, és elolvasná a keletkezett iratokat, kikérné a családjóléti feljegyzéseit, vagy egyáltalán a releváns anyagokat, akkor nem lenne kérdés, hogy az újabb és újabb apai beadványok valóságtartalma kb 10%. De szerintem ezt nagyon eltúloztam!

Nem száműztük az apa szerepét a gyerek életéből. Kérdésem az lenne, hogy amivel engem vádol az apa, ő nem ezt teszi most? Hónapok óta nem láttuk az unokánkat, a lányom az egyetlen gyerekét. Az apa ránk projektálja mindazt a negatívumot, amit ő cselekszik. Az ő viselkedését vetíti ránk, és ezt rója fel, minden megalapozottság nélkül. Az, amit az apa jelenleg művel, nem lelki terror, nem veszélyezteti a gyermek lelki fejlődését? Én nem vagyok pszichológus, de ha azt mondják egy 4 éves kislánynak, hogy az anyja nem szereti, az anyja egy gyilkos, a nagyanyja sem szereti és elhagyták őt, az minek minősül???

Önök szerint hogy lehet egy gyermeknek megtiltani a böfögést és bélgázok kiengedését, mert én ezt nem tudom?! Amikor először elolvastam az apa ezen írását, felnevettem, hogy ennyi alaptalan kitalációt hogy tud valaki összehordani? Aztán szomorúan konstatáltam, hogy neki csak a bosszú fontos és még mindig azon munkálkodik, hogy még jobban keresztbe tegyen nekünk, nem azt figyeli, hogy a gyereknek mi lenne az érdeke.