Még mindig gyomorgörccsel és szívszaggató fájdalomban kitörő zokogással idézem fel azt a pillanatot, amikor a rendőrök kitépték a karomból az akkor 2,5 éves kislányomat, és gyermekotthonba kényszerítették. Visítottam, és le kellett fogniuk. A rendőrnő átadta a kislányomat az intézményben ügyeletet ellátó személyzetnek. Ott megsemmisültem! A gyerekem sírt, én is sírtam! A szívem darabokra tört, fuldokoltam, és iszonyú fejfájásom volt. Amíg élek, az a nap élesen az emlékezetembe vésődött!
Előzménye: 2016. január 5-én este, amint a rendőröknek sikerült a dulakodás után bejutniuk a lakásba, a 2,5 éves kislányunkat átvitték a szomszéd lakásba, biztonságba helyezték, ugyanis mindketten kórházi ellátásra szorultunk. Amint a helyszínen a sebeimet látták el, kérték, hogy hívjak valakit, aki magához tudja venni a kislányunkat. Egy közeli hozzátartozómat hívtam telefonon, kértem, hogy azonnal jöjjön a kislányomért.
Értesítették édesanyámat is, aki azonnal elindult Erdélyből Budapestre.
Bekerültem a kórházba, 3 napig tartottak bent. Folyamatosan érdeklődtem, hogy mi van a kislányommal és magamhoz vehetem-e? A kerületi rendőrség kiállított egy ideiglenes határozatot, amelyben a közeli hozzátartozómnál helyezik el a gyereket. Miután kiengedtek a kórházból, személyesen felkerestem a rendőrséget, és azt mondták, hogy az ideiglenes határozat hatályát veszti, nyugodtan magamhoz vehetem a gyerekem, hisz én vagyok az anyja. Ügyvédek, rendőrök, nyomozók is ugyan ezt mondták!
- január 25., hétfő. Az új albérletben, a költözés után, a dolgaink még a lakás közepén voltak, kettesben voltunk a kislányommal és pakoltunk, játszottunk. Délután elfáradt a gyerek, elaludt a radiátor előtt. 5 körül megérkezett két rendőr az albérletbe. Azt mondták, hogy csak leellenőrzik, hogy minden rendben van-e, nincs gond, ne aggódjak. Ment a telefonálás oda-vissza, majd azt közölték, hogy vissza kell vinniük a kislányt a rokonomhoz, akinél az elején volt. Hívtam a jogi képviselőmet, és azt mondta, hogy menjek velük. Fel kellett ébresztenem, és azonnal indulni kellett. Beültettek a rendőrautóba, és elindultunk. Egyikük folyamatosan telefonált, és csak annyit mondott, hogy megváltozott a terv és be kell mennünk a kapitányságra.
Én elkezdtem félni. A gyerekem mit sem sejtve az ölemben ült, közben nézett ki az ablakon, és a többi autósnak mondta: „HAHÓ, HAHÓ”…
A rendőrségen hosszas várakozás után jegyzőkönyvet vettek fel az elmúlt időszakról, és közölték, hogy nincs más választásuk, gyerekotthonba kell a gyereket vinni azonnali hatállyal. Nem fogtam fel és nem értettem, hogy mi történik… Majd rezzenés nélküli arccal közölte az egyik rendőr velem, hogy – idézem: „A törvény nem tudása nem mentesít a be nem tartása alól.” – Tessék??? Miről van szó???
Közölték, hogy apuka feljelentést tett, és országos körözést indítottak a gyerek holléte ügyében. Közben apuka nagyon jól tudta, hogy hol a gyerek, hisz kapott telefonszámot, ahol érdeklődhet, és el is mondta neki édesanyám, hogy hol tartózkodik a gyerek.
Itt kiderült, hogy korábban, a kerületi rendőrség által kiállított azonnali elhelyezés nem veszti hatályát!!! Mellékesen megjegyzem, hogy a mai napig nem kaptam meg az adott elhelyezésről szóló határozatot, amit később be is ismertek a rendőrségen, hogy ’nem tudták, hogy hová küldjék ki’, így nem lett kiküldve!!! KÖSZÖNÖM A TÉVES TÁJÉKOZTATÁST, EGY GYEREK SORSA MÚLIK A RENDŐRSÉGI HOZZÁNEMÉRTÉSEN!!!
Továbbá az is kiderült, hogy közölték az apukával, hogy álljon le a feljelentgetéseivel, mert ha mindenkit feljelent, akkor a gyerek intézménybe kerül, hisz nincs ahová helyezni...
A gyerek így került intézménybe…
Bármilyen nehéz is volt talpra állni, meg kellett tenni, hisz a gyerekem egy gyermekotthonban volt, egyedül, védtelen!
Sorba vettük az ügyek intézését, és azonnal elkezdtünk mindent megmozgatni, azért, hogy a 2,5 éves kislányom mielőbb kikerüljön az intézményből. Sorba vettünk mindenkit, hogy ki tud segíteni. Édesanyám kettős állampolgár, de még magyarországi hivatalos papírjai nem voltak, így elindítottuk az ügyintézést, hogy mielőbb el tudják nála helyezni. Édesanyámat rokonok fogadták be, mert az én lakásomba nem helyezhették jogilag a gyereket, így nem lakhatott nálunk. Amint a személyi, lakcímkártya, adókártya, taj kártya ügyintézést sikerült megoldani, 2016. február 4-én VÉGRE kiadták édesanyámnak a kislányomat! Eltelt 10 kemény nap, amíg a gyerekem a gyerekotthonba volt, egyedül, betegen! - A gyermekotthon részleteiről egy másik bejegyzésben írok.
Eközben az apa is elindította az ügyei intézését. Feljelentett engem, és a rokonaim, így hozzánk nem helyezhették, és gyámhivatalnál is intézkedett. Gyámhivatali jegyzőkönyv a következőket tartalmazza, melyet az apuka vallott, és írt alá:
„A gyermek nagymamánál történő elhelyezését nem támogatom, úgy ítélem meg, hogy a nagymama nem alkalmas a gyermek nevelésére sem intellektusánál, sem attitűdjénél fogva. Tisztában vagyok azzal, hogy a gyermekotthoni elhelyezést traumaként éli meg a gyermek, de mégis azt mondom, hogy ott jobb helyen van, mint a mamánál. Ágnes családjában két személyt tudnék megnevezni, akik személyiségüknél és intellektusuknál fogva alkalmasak a gyerek nevelésére, ők XY lányai, a nevüket nem tudom.”
(gyámhivatali jegyzőkönyv, nyilatkozat az apától)
Szörnyen megrázótény, hogy egy szülő azt nyilatkozza, hogy inkább gyermekotthonba kerüljön a gyereke, mintsem a nagymamájához. Olyan személyeket jelölt meg a gyermekotthonon kívül, akiknek a nevét sem tudja. Egyikőjükkel egyszer, másikukkal még egyszer sem találkozott.
A teljes történet feltöltése folyamatban van. A kedves Olvasó türelmét kérem! Ami ezen a felületen megjelenik, minden megtörtént, a valósággal megegyezik, és bizonyítható!
